close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértA mesterséges intelligencia lesz az idei Innovációs Napok fókuszában

A mesterséges intelligencia lesz az idei Innovációs Napok fókuszában

A mesterséges intelligencia, valamint a tudományos és üzleti kapcsolatok fejlesztése áll az idei Innovációs Napok fókuszában, amelyet ez évben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Deutsche Telekom IT Solutions Kft-vel karöltve bonyolít le május 14-15-én.

Baranya vármegye üzleti és tudományos közéletében már évek óta kiemelt fontossággal bír a PTE szervezésében az Innovációs Napok. A kétnapos program idén a Deutsche Telekom IT Solutions és a PTE koprodukciójában valósul meg május 14-15-én.

A program első napjának fő fókuszában a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos kutatások, innovációk és üzleti-technológiai megoldások állnak. A rendezvény arra keresi a választ, hogy miként tudunk felkészülni és reagálni MI előidézte változásokra, miként aknázhatjuk ki a MI képességeit, és milyen hatásaira kell kiemelt figyelmet szentelnünk. Számos gyakorlati példa segítségével világítanak rá az első nap szakértői a téma jogi, technológiai, telekommunikációs és társadalmi aspektusaira – sőt, az érdeklődők ki is próbálhatják tudásukat a gépi tanulás területén egy mini workshop keretén belül, amelyre a második napon, 15-én kerül sor.

A Mesterséges intelligencia körüljárásában aktív szerepet vállalt a Deutsche Telekom IT Solutions.

A Deutsche Telekom IT Solutions büszkén támogatja a Pécsi Tudományegyetem Innovációs napjait, mivel ez az esemény kiválóan tükrözi elkötelezettségünket az oktatás és a műszaki innováció iránt – ismertette a kooperáció hátterét Kónya László, a Deutsche Telekom IT Solutions vezérigazgatója. – Az AI területén végzett kutatások és fejlesztések kiemelten fontosak számunkra, és

az egyetemmel való szoros együttműködés lehetővé teszi, hogy közösen formáljuk a jövő technológiai tájképét.

A rendezvény egyedülálló platformot biztosít számunkra, hogy megosszuk szakértelmünket, és tovább erősítsük kapcsolatainkat az akadémiai világ, a vállalati szektor és a következő generáció tech-tehetségeivel – hangsúlyozta a vezérigazgató. 

Május 15-én a második nap központjában a partnerségek, az üzleti és tudományos együttműködések fejlesztése áll. Idén két terület kerül reflektorfénybe: egyrészt a természettudományos kutatási eredmények kapcsán az ultraprecíziós megmunkálásról és a mikotoxinok élelmiszeripari vonatkozásairól esik szó, másrészt a gyógyszertudományi képzések aktuális kérdéseit vitatják meg érintett kutatók, vezetők és szakemberek.

A két napon számos kísérőrendezvényen is részt vehetnek az érdeklődők: A MedTech Minds műhelyen a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról, az Adat-EDIH programon pedig a vállalkozások digitalizációs lehetőségeiről, elsősorban az adatvagyon hasznosításáról és annak jogi kereteiről esik szó. Emellett a rendezvény ad otthont a Magyar Innovációs Szövetség Felsőoktatási Tagozata ülésének, valamint a PBKIK Innovációs Bizottság ülésének is.

Ahogy évek óta szokás, ünnepélyes keretek között idén is átadják a PTE Innovációs díjat három kategóriában olyan feltalálók, kutatók vagy hallgatók számára, akik innovatív megoldásokkal kapcsolódtak a MI alkalmazhatóságához.

Az innovációs díj célja, hogy azonosítsa azokat a legújabb és legmodernebb kutatásokat, fejlesztéseket és innovációkat, amelyek létező piaci igényekre reagálnak, ezáltal üzleti értékpotenciállal rendelkeznek – és a mesterséges intelligencia területén valósulnak meg. A díj ezeknek a fejlesztéseknek kíván biztosítani ismertséget, támogatást és értékesítési lehetőséget egyaránt.

A Deutsche Telekom IT Solutions – PTE Innovációs Napoknak 2024. május 14-15-én a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (Pécs, Universitas u. 2/a) ad helyet.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

További részletek, regisztráció: https://pteinnovacio2024.ticketninja.io/

Korábbi cikkeink a mesterséges intelligenciával kapcsolatban:

A ChatGPT hazudik és hallucinál
A mesterséges intelligencia forradalma elkezdődött
Megismerni, nem félni az MI-t
AI, vagy nem AI? Ez itt a kérdés!

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni