close
Címlap11. Fenntartható városok és közösségek A malteros cipőtől az ökológiai lábnyomig

A malteros cipőtől az ökológiai lábnyomig

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, az Alkalmazott Tanulások Központja keretein belül működő the CoRe lab október 16-án tartotta idei első Corporate Talk előadását a World of Practice (WoP) Week részeként, melynek vendége Kiss Csaba, a Decathlon Magyarország pécsi áruházának igazgatója volt.

Corporate Talk
Célja, hogy partnerei segítségével olyan  piackutatáshoz kapcsolódó aktuális szakmai témákat hozzanak fókuszba, amelyek új és releváns információkat nyújthatnak az érdeklődők számára. A programok során a the CoRe lab munkatársai a meghívott vendégekkel

kötetlen formában beszélgetnek előre egyeztetett témákról,

a PTE KTK hallgatói, munkatársai, továbbá a piackutatás iránt érdeklődők, a piackutatás területén dolgozó szakmai közeg előtt. Az idei félév első beszélgetését dr. Németh Péter, a the CoRe lab vezetője, valamint Lázár Erika kutató, a the CoRe lab munkatársa vezették.

Tanárból áruházigazgató
Az idei első előadás vendége, Kiss Csaba eredetileg nem kereskedelmi pályára készült,

magyar-történelem szakosként végzett, azonban pályakezdőként belátta, hogy az akkori munkaerőpiac nem képes felszívni az egyetemről frissen kilépő tanárokat.

A Praktikernél kezdett el dolgozni, majd egy véletlen találkozás révén került a francia érdekeltségbe tartozó Decathlon áruházlánchoz, ahol néhány év alatt, különböző városokban járta végig a ranglétra fokait. A háromgyermekes édesapa jelenleg a pécsi Decathlon áruház igazgatója, mint mondja ez egy 0-24 órás, 365 napos pozíció, amiben az ember akkor tudja igazán jól érezni magát, ha közben nem veszít az emberségéből.

Kiss Csaba aláhúzta,

„Nem egy képzésen keresztül válsz igazgatóvá, – ez egy nagyon jó tanulság volt nekem az elmúlt öt évből – hanem kint a terepen.

Azt nem tudják neked megtanítani, mi az, ami vár, amikor ott állsz egy harminc fős csapat előtt egyedül, és mind a harminc ember tőled várja, hogy döntsél minden kérdésben.”
Az előadáson szóba került, miképpen válik valaki igazgatóvá, milyen belső késztetés és mekkora külső támogatás szükséges ahhoz, hogy egy ilyen pozíció néhány év leforgása alatt elérhetővé váljon akár egy pénztárban dolgozó kollégának is. És nem, ez nem illúzió, mint Kiss Csaba elmondta, tud olyan kollégáról, aki legalulról kezdte, azóta pedig megnyitott egy áruházat Indiában.

Igazgatói értékek
A vállalat közösségét négy alapérték tartja össze, a vitalitás, a felelősségtudat, a nagylelkűség, és a Kiss Csaba által első helyen kiemelt Hitelesség. „Ezt igazgatóként csak akkor tudod képviselni, ha például egy hétvégi forgatagban te is ott vagy a csapattal. Így az elmúlt hétvégén való részvételt sem kérte tőlem senki, nincs előírva, de két napot mégis a kasszában töltöttem, így segítettem a többiek munkáját” – mondta Kiss Csaba.
Emellett vezetőként

a példamutatást is kiemelten fontosnak tartja, egyebek között azt, ahogyan az emberekkel kommunikál, ahogyan kezeli őket.

„Ahhoz, hogy jól tudj bánni az emberekkel, nem árt, ha szereted az embereket. Persze nem árt, ha van hozzá egy veled született érzék is, amit lehet finomítani, főleg a kommunikációddal. De ha nem szereted az embereket, nincs kedved hozzájuk, nem akarsz küzdeni velük, akkor az egészet megette a fene” – hangsúlyozta Kiss Csaba.

Vásárlói magatartás
A pécsi áruház idén decemberben lesz 10 éves, és jelenleg négy megye vásárlói igényeit elégíti ki Szegedtől Zalaegerszegig. A sportszerértékesítő áruházlánc kezdetben az aktív sportolókat szerette volna kiszolgálni, azonban rövid idő alatt a családok kedvenc sportáruháza lett. A vásárlókat jelenleg nagyságrendileg a 60% costumer – 40% user arány jellemzi.

„Van olyan termékünk, amit ti is csak matex cipőnek hívtok, ami alapvetően túracipő, de sokan veszik betonozáshoz, malteros cipőnek.”


Arra a kérdésre, hogy aktuálisan kik jelentik az áruház célcsoportját, Kiss Csaba elmondta, „Jelenleg a családok jelentik az elsődleges célcsoportunkat, hiszen nálunk a gyerekeknek és a felnőtteknek is, akár sport-, akár általános célra megtalálják, amit keresnek. Emellett megjelenik a ti korosztályotok, akik önálló keresettel még nem, vagy csak korlátozottan rendelkeznek, ti vagytok azok, akik inkább a sport miatt jöttök be hozzánk – vagy rollerezni –, a tapasztalat legalábbis ezt mutatja. Illetve van egy idősebb korosztály, szerencsére ők is egyre többször vásárolnak sportolcélra, regenerációs vagy éppen megelőző céllal.”
A beszélgetés kitért a szituációs hatásokra is, melynek kapcsán Kiss Csaba elmondta, egy-egy üzletnek mindig tisztában kell lennie azzal,

mik a trendek, mi jellemzi a fogyasztókat az adott időszakokban, melyek azok a tevékenységek, amik aktuálisan előtérbe kerülnek, vagy éppen háttérbe szorulnak.

Fentiek kapcsán Németh Péter arra volt kíváncsi, hogyan befolyásolta az áruház bevételeit a nem várt, hetekkel elnyúló nyári időjárás. „Somogy és Baranya komoly erdőgazdálkodással bír, a vadászok, illetve a közmunkások – akik gyakran vásárolnak nálunk munkaruhabeszerzés címszó alatt – ősszel sokat dolgoznak erdőkben, emiatt kiemelt sport nálunk a vadászat. Az áruházak között ebben a rangsorban harmadikak vagyunk, ennyire erős nálunk ez a részleg. A jó idő miatt azonban ennek, illetve a hegyvidéki felszereléseknek a kereslete erősen visszaesett” – válaszolt a kérdésre Kiss Csaba.

Járványhatás
Hogyan változott a fogyasztói magatartás a koronavírus-járvány idején? –  hangzott el a kérdés. A válaszokból megtudhattuk, hogy a fenti időszak alatt a vásárlók a megszokottal ellentétben nem egy tevékenységi körhöz, például kempingezéshez vásároltak, hanem egyszerre több tevékenységi körből szemezgettek, tulajdonképpen bármit megvettek, amit otthon valamilyen formában hasznosítani tudtak. Az árukészlet nagy része azonban a Decathlon esetében is Ázsiából érkezik, ahol már az év elején leálltak a gyártósorok, így mire a vírus hazánkban fokozódott, addigra a raktárkészletek kiürültek. Voltak vásárlók, akiket ez sem rettentett el,

egy zalaegerszegi pár például órákat utazott, hogy fiúknak megvásárolhassák az utolsó, a pécsi üzletben kiállított kosárpalánkot.


Digitalizáció
Szó esett még a Decathlon innovációs termékeiről, mint a 2 másodperces sátor, vagy a teljes arcot fedő búvármaszk; a digitális újdonságokról, mint az RFID chipeket automatikusan leolvasó önkiszolgáló kassza, valamint arról, miért fontos az emberközpontúság és a kommunikáció a digitális világban. Kiss Csaba hangsúlyozta, „Az a tapasztalat, hogy az applikációkat nagyon sokan nem szeretik, olyan ez mint a törzsvásárlói kártyák idejében, amikor az emberek azt mondták hogy „Jaj, már annyi kártyám van, nem kell több!”, most pedig azt mondják

„Jaj, már annyi applikációm van, nem kell több!”

Fenntarthatóság
Egyre több nagyvállalat esetében merül fel a kérdés, hogyan kívánják kivenni részüket a fenntarthatóságból, mik azok a jövőbeli tervek, amelyek segítségével csökkenti kívánják ökológiai lábnyomukat. A Decathlon egyik alapgondolata az, hogy a sport hozzájárul az emberek kiteljesedéséhez, egészségéhez, így már évek óta dolgoznak különböző zöld stratégiákon. Az egyik ilyen törekvés a szállítás ökológiai lábnyomának csökkentése volt,

az egyik legszennyezőbb szállítási formát, a teherhajózást szerették volna helyettesíteni vasútvonalak használatával.

Azonban alig, hogy elindult, vissza is kellett térni a teherhajókhoz. „Kitalálhatjátok, melyik két országot szelik át ezek a vasútvonalak! Az egyik Oroszország, a másik Ukrajna” – osztotta meg az igazgató.
A fenntarthatósághoz kapcsolódik a néhány hónapja elindult új szolgáltatásuk, a sátor-, kajak-, SUP- és kerékpárbérlés is. A Decathlon Rent egy forradalmian új szolgáltatás, mely lehetővé teszi, hogy akkor béreljünk sportfelszerelést, amikor valóban szükségünk van rá, így egy-egy alkalomra nem kell nagyobb értékű termékeket megvásárolnunk. A tervek szerint hamarosan elindul a szezonális, pl. síléc bérlés is.

Ebben a szellemben indult el a Második esély program is, melynek keretében szépséghibás, visszaküldött, vagy kiállított darabok vásárolhatók meg kedvezményes áron ahelyett, hogy leselejteznék őket, ezáltal szemétté válnának.
Mint arra Kiss Csaba rávilágított,

a gazdaság csak akkor válhatna teljesen fenntarthatóvá, ha a nagy cégek nem profitorientáltan működnének, a fogyasztók pedig nem vásárolnának a jelenlegi mértékben.

Ahhoz azonban, hogy egy nagyvállalat fenntartható módon működjön először profitot kell termelnie, amiből aztán olyan környezetbarát termékeket, szolgáltatásokat valósíthat meg, mint az említett Decathlon Rent, vagy az Ecodesign termékek. Utóbbiak a cég fenntarthatósági törekvéseivel összhangban, környezettudatos módon előállított termékek, melyek a teljes élettartamra vetítve csökkentik a környezetre gyakorolt hatást, a cél pedig, hogy 2026-ra csak ilyen termékek szerepeljenek a polcokon, melyeket újrahasznosított alapanyagokból, feljavított gyártási technológiákkal állítanak elő.

 A WoP Week további programjai itt érhetőek el.

Aknai-Kiss Martina

Aknai-Kiss Martina

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni